Játékos vízhez szoktatás

2-3,5  éves kor között, mely a gyermekek számára egy átmeneti időszak, ekkor a kicsik már egyedül is képesek lennének a vízben való mozgásra, azonban érzelmileg és idegrendszerileg még nem elég fejlettek arra, hogy egyedül a szülő által nyújtott biztonság nélkül vegyenek részt az oktatáson. Emiatt ekkor a szülő aktív részvételével sok játékkal, vidámsággal barátkozunk a vízzel, próbálgatjuk a megfelelő mozdulatok kialakítását. Ezekbe a csoportokba várjuk a babaúszás oktatásról „kiöregedett” kis úszókat, valamint azokat a kezdő reménységeket is, akik most kezdik bontogatni szárnyaikat.

Szintén ezekben a csoportokban kezdődik a lassú „leválás” a szülői részvétel szempontjából, így folyamatosan először kevesebb majd fokozatosan több időre próbálgatjuk a vízi önállóság növelését. 4 éves kor környékén érnek be a gyerekek arra, hogy az úszásoktatást ténylegesen megkezdjük, és változatlanul játékos formában csiszoljuk a már megtanultakat.